Jonas Brothers

Szóval eljött az a bizonyos nap, amire mind vártunk, valaki, nagyon, valaki kevésbé. Ez a nap, nem volt más, mint az indulás napja. Kicsit gyors volt minden. New Yersey-ből, Los Angeles-be, innen meg Amerika Turnéra… Sok a változás, kevés az idő, de a szüleink csak azt mondják: ez a felnőtté válás része. Könyörgöm, semmi kedvem felnőni, ha az ilyen, mint most. Becsuktam az utolsó bőröndöt, ami erre várt és szóltam egy erős egyednek, hogy segítsen. Joera esett a választásom, ő tényleg egy EGYED!  

-Van még csomag?-kérdezte Joe, miközben z utolsó pakkot hordta le a lépcsőn, csak úgy dagadtak az izmai.

-Nem, ennyi lesz, köszi!-öleltem meg féloldalasan.

-Mehetünk?-kött be ifj. Kevin.

-Persze, de ígérjétek meg, hogyha horkoltok, elvonultok a sajátszobátokba!-nevettem, iszonyatos citrom képet vágtak.

***

Már utaztunk egy ideje, ültünk a busz kanapéján és unatkoztunk. Nick felakart állni egy Red Bull-ért.

-Hé, hova, hova?!.szólítottam meg.

-Iszok!-mondta határozottan és kinyitotta a hűtő ajtaját.

-Ne igyál Red Bull-t, ettől hízol, már tök nagy pókhasat növesztettél!-nevettünk a fiúkkal. Nick fújt egyet dühösen és visszarakta.

-De tényleg, mostanában nem vagy olyan vézna!-szólt közbe Kevin, mi meg csak bólogattunk. Szegény fiúnak elege lett, hogy szegényt elemezzük / kritizáljuk, ezért becsörtetett a neki kinevezett szobába, inkább alvó fülkébe. Leült az ágyára. Nem vette észre, hogy bejövök, ezért beleugrottam az ölébe. Eléggé megijedt és furcsán nézett rám.

-Jajj, csak ugrattunk, jól nézel ki, nem is nagy a hasad!-mondtam és beletúrtam göndör fürtjeibe.

-Oké, de ha már itt tartunk, te is híztál a fenekedre!-mosolygott.

-Azt hittem te csak a lányok szemét nézed!-akadtam ki.

-Jójó, de ha hátulról látom?! XD-…- Na jó, ez nem igaz, úgy vagy jó, ahogy vagy!-mosolygott és én is.- De kicsit kezd kényelmetlen lenni, hogy az ölembe ülsz, nem változtatnál helyzetet (rossz az, aki rosszra gondol! :P) esetleg mellém?-ajánlotta föl Nick.  Mellé ültem.

-Pár óra múlva újra láthatod Bradet!-mosolyogtt.

-Ja, igen, baromi sok kedvem van az után, hogy kiskoromba jól beégtem, remélem már nem emlékszik rá!-forgattam a szemeim.

-Figyelj, ha ezért nem jönnél be neki, akkor nem tudja, mit veszít. Sam, téged egy srác sem érdemelne meg. Okos vagy, együtt érző, megértő, segítő kész, szép… és nagyon szerencsés, akit majd kitűntetsz szereteteddel. Minden jót kívánok neked!-mondta. Teljesen elvarázsolt, amit mondott, szemei magába kerítettek, egyszerűen el voltam ájulva attól, amit mondott. Megsimogatta az arcom, s közelebb húzott magához. Ekkor léptek be a fiúk.

-Óóó, mi nem akartunk megzavarni semmit, már megyünk is!-mondta Kevin.

-Ne!-förmedtem rájuk.- Nem zavartatok meg semmit, Nick csak egy PUSZIT akart adni!-magyaráztam.

-Na és hova akart?!-szólta el magát Joe, Kevin kicsit oldalba lökte, erre ő meg kiesett az ajtóm.

-Jó, akkor mi megyünk!-mosolygott és kihúzta a földön fekvő  Joe-t.

-Már ők is azt hiszik…-sóhalytottam.

-Hát… mostanában tényleg voltak félreérthető helyzetek!-mondta.

-Igen… Nem baj, higgyenek azt, amit akarnak! Mert hát te vagy a PASIM,  nem?-nevettem.

-Igen!-húzott oda magához. Hátra dőltünk és csak néztük a fölöttünk lévő ágy alját. Fejem Nick vállán volt, az ő feje az enyémen. Az a dolog, ami eddig összekötött minket, most még erősebbé vált. Úgy éreztük, ez örök barátság, s sosem múlik el.

A barátság nőkkel csak holdfénye lehet a szerelemnek.

                                                           Jules  Renard

Egy ilyen feliratú levelet csúsztatott valaki be az ajtó alatt. Szinte egyértelmű, hogy ez a két majom ivadék lehetett, akik Nick testvéreinek vallják magukat. Tudjuk, ha valaki meglátja hármójukat, mint Jonas Brothers a fiú banda, rögtön az jut az eszébe: Születésetek óta testvérek vagytok? Gyengébbek kedvéért, igen, ők mindig is tesók voltak és azok is maradnak. Én csak egy gyerekkori barátjuk vagyok és erre nagyon is büszke. Tényleg, remek srácok, és aki csak ismeri őket szereti, kivéve azokat a rosszmájúakat, akik féltékenyek rájuk. A levélre igazából nem figyeltünk nagyon oda, tudtuk, hogy csak azért csinálják, hogy idegesítsenek, és dühünkbe bevalljunk mindent. Nah azt várhatják, ugyanis nincs mit bevallani. Oda mentem és felvettem az üzenetet, odavettem Nickhez és újra bedőltem mellé.

-Igazán leállhatnának!-mondta Nick.

-Nyugi… Úgysem fognak, majd ha… Demi és, és te…-nézelődtem mindenfelé, nem Nick szemébe.

-Héé, korántsem biztos, hogy összejön a dolog!-fordította maga elé arcomat.

-De most mér… Illúzióromboló!- kisóvodás módjára kidugtam rá a nyelvem.- Miben fogadunk, hogy tuti összejössz vele?-mozgattam szemöldököm.

-Én sose mondtam, hogy nem…-mondta.- Jó akkor…ha nyomod a csengőt és be is enged, akkor lehet 3 kívánságom, de ha nem jön össze, neked lehet 3 kívánságod!-nyújtottam a kezem. Kezet fogtunk és nem maradhatott el, az ÉN elő győzelmi beszédem se, amivel gyengítem az ellenfélt.

-Csúnyán leverlek haver, de nyugi… te pótolhatatlan pajti vagy!-én és az a magabiztos mosolyom. Nick egy furi arcot vágott, meglepő de neki egyedi arckifejezése van, azaz Nick J pofi. J

-Jajj de kis puding pocid van!-kezdtem szurkodni hasát a mutatóujjammal. Határozott, ámde nem elsietett mozdulattal leemelte kezem a hastájékáról és átrakta az enyémre. Ugyanis szegény iszonyat csikis, de szinte mindenfiú, beleböksz egyet a hasukba és elkezdenek sikítozni. Most szerencsére nem eresztette ki azt a kis aranyhangját, de ha tovább csinálom…. Előbb utóbb röhögésben tör ki. Nem is olyan rossz ötlet…és itt elkezdett zakatolni a fejemben a fogaskerék, ami hosszú idő után, újra megindult. Basszus, a matekdogánál miért nem ilyen gyors?! Tehát, megvártam a megfelelő pillanatot és lecsaptam rá. Azonnal megragatam az oldalát és eszméletlen módon csikizni kezdtem. Nick örült, otromba röhögésbe, sikítozásba tört ki. Teljesen kikelt magából, mint akinek valami elmebetegsége van, és nem kezelteti. Nos… Ha ezt minden ok nélkül tette volna, ezt hinnék, de mivel én voltam ennek a dolognak a kiváltója… Tök mindegy, így is, úgyis hülyének nézik a gyereket! Szóval, sikítások, ordítások, röhögések szűrődtek ki az ajtókon, az egész busz ettől zengett, talán akik kívülről hallották, azt hihették, hogy valami orbitális bulit csaptunk.

-Se…Se…Seg… Segíts!! Segítség!!-ordította Nick, erre beszaladt az egész Jonas család, sőt… még anyu is! Tehát, ott állt az ajtóba: id. Kevin, Denise, ifj. Kevin, Joe, Frankie, anyu. Azt nézték, hogy kínzom fiúkat és az, hogy szenved. Milyen jó család, ott állnak röhögnek, és nem segítenek nekem! Egy óvatlan pillanatban, mikor azt hittem Nicket megkímélem pár másodpercre, megfogta a derekam és a vállára tett. Körbe- körbe futkározott velem, abba a 10 négyzetméteres szobába. Hát nem őrült?! Mikor befejezte, levágott az ágyra és ő maga is le akarta vetni magát, de rám esett. Hatalmas koppanást hallottam, és azt vettem észre, mikor a fejemhez nyúlok, hogy vérzik. Oda szaladt Denise és anyu is.

-Jézusom! Felrepedt a szemöldököd!-tátotta száját Denise.

-Óó, nemár!-sóhalytoztam.- Nick, nincs bajod?-kérdeztem aggódva.

-Nem dehogy, ne értem aggódj! Úgy sajnálom, nem akartam, hogy most 2 hétig ragasztós szemöldökkel kelljen járnod!-esett kérségbe.

-Ugyan… Nincs gáz, így legaláb….tök menőnek tűnök és majd senki sem mer velem kikezdeni, ha egyedül jövök a parkba egy koncert után!-próbáltam megoldani a helyzetet.

-Ezek után… Mindenhova veled megyek!-éreztette bűntudatát Nick.

-Fájdalom díjként mit ajánlhatok?-kérdezte.

-A srácoktól egy nagy öleléééést!-tártam ki a karom. Mindenki oda szalad és megölelt, Franki késöbb közénk vetette magát. De ekkor megérkezett valaki…

-Jaja, tudom, azért vagy a CSAJOM, nem?-nevetett.-De, végülis…. De a te eszed semmit sem érne az enyém nélkül.-mosolyogtam önelégültem, hogy egy másod osztályú választ kitaláltam.

Elértünk a házig és…

-Van kulcsod?-kérdeztem.

-Ooopsz, hehh az kimaradt!XD- nevetgélt.

-Akkor, hogy jöttél ki?-néztem rá furán. –Ablak….-nem mondta végig, mert tudta, hogy tudom, és azt is tudta, hogy tudtam, hogy valami ilyet fog mondani, tehát nem vagyok tudatlan! (ez LOL lett)

-Jó, akkor gyere aludj nálunk, de reggel el kell tűnnöd, mert anyám őrültnek fogja hinni magát, mivel ő biztos, hogy nem engedett be.-adtam be a derekam, jójó, mi mást tehettem volna…? Azért mégsem hagyhatom, hogy szegény kölök kinn éjszakázzon.

-Kössz!-mondta.

-Dee…vagy hálózsák, vagy fotel! Nem aludhatsz mellettem, mert a múltkor is kitúrtál, és én élvezhettem az előbbi alvásmódokat! Pff- vágott egy fancsali képet és felmentünk.

-Szóval, melyik?-kérdeztem pokróccal a kezemben. És akkor elkezdett boci szemekkel, a szemöldökével és az aranyos szájával némán könyörögni. Az én pici agyam, meg az a nagy szívem…. :/

-Jó, de ha letúrsz, garantálom, hogy szálanként tépem ki az összes szőrt a lábadról.-keménykedtem. Kuncogott egyet a markába és bevetette magát az én ágyamba. 2 perc sem telt bele és aludt, mekkora szerencse, hogy nem horkol. ÁÁ baszki, ráfeküdt a takaróra. Pff, ezért nem alszom vele. Oda vonszoltam magam egy takaróért és befeküdtem a téli álmot alvó medve mellé.

Reggel mikor felkeltem nem volt ott, de viszont szépen összehajtotta a takarót. Jó pont! Gyorsan emberré változtam és lementem kajálni.

 -Anya! Mi a reggeli?-kiáltottam a másik szobába.

-Amit magadnak megcsinálsz! Sietnem kell, mert jön a TV szerelő. Gyorsan egyél és menj föl a szobádba.-mondta anya. Ettem valami szendvics félét és küldtem egy S.O.S. üzenetet Jonaséknak, hogy jöjjenek át. 10 perc múlva itt is voltak, felhúztunk a szobámba és dumcsiztunk. Joe mellettem az ágyon ült törökülésbe, Nick a fotelben foglalt helyet. Kev meg az íróasztalnál.

-Jaaj, csináljunk már valamit. Úgy unatkozok!-csttantam föl.

-Jó, és mit? Van ötlete valakinek?-kérdezte Kev.

-Medence?-ajánlotta fel Joe.

-Beledobtok?-kérdeztem szkeptikusan.

-Az 100%!-nevetett Nick.

-Akkor nem jó ötlet a medence.

-És ha nem dobunk bele?-kérdezte Kevin.

-Akkor, oké! Átvedlek, és mehetünk?!-mondtam és már rohantam a fürdőbe.

Kijöttem, gyorsan lecsörtettünk a lépcsőn és tovább mentünk a Jonas ház felé. Leültem a medence szélére a fiúk egyből, belebombázták magukat. Lógattam a lábam, Joe éppen Nicket akarta beledobni a vízbe. Á olyan vicces volt, Nick sikítozott, Joenak csak úgy feszültek az izmai, és végül beledobta. Olyan aranyos volt, a haja, ahogy lelapult és a szeméke lógott, kise látott de azért ment Joehoz megbosszulni. Nézelődtem és egyszer csak hirtelen valami, megfogja a lábam és már a vízben is, vagyok. Levegő után kapkodva, végül találtam friss oxigént. A fiúk körülöttem jóízűen röhögtek.

-Megígértétek, hogy nem teszitek!-akadtam ki.

az egyik napozószékre, Nick hozott egy köntöst. Leültek elém és megszólalt a jelenlévők között a legfiatalabb Jonas.

-Bocs, tényleg nem kellett volna. Sajnálom, hogy belehúztalak.-sütöte le a szemét.   

-Semmibaj!-felálltam és beültem Nick és Kev közé, kezemet átfontam vállán és mondtam.- Nem baj, talán még egyszer megbocsátom-nevettem.

-Egyszer?-nézett kis értetlen fejjel.

-Dehogy! Olyan hülye vagy, ilyenért bármikor.-adtam neki egy puszi.

-Héjj, emberek, ne kivételezzünk már Nickel! Én is kérek puszit és ölelést!-féltékenykedett Joe.

-Ne légy féltékeny, rád is rád kerül a sor! Te is kérsz?-kérdeztem mosolyogva Joera.

-Cöhh….Most már mindegy, tudtam, mindig is Nick volt a kedvenc!-vágta be a mű durcit.

-Ez nem így van!.tiltakoztam és eléálltam. Hirtelen mozdulttal a felkapott és húrcibált ide oda a kertbe.

-Tudom, csak azért mondtam, hogy kínozhassalak!-nevetett.

-Nemár, tegyél le, ha így sikítozok idő előtt, megutálnak a szomszédok, és akkor nem kapsz tőlük sütit!-fenyegedtem meg Joe-t aki ennek hatására le is tett, de szerintem már nem volt kedve egy 50 kilós állattal rohangálni. Visszatett a helyemre.

-Halottátok ki jön a turnéra, mint a hangosításért felelős másod emberke?-kérdezte Kev. Megráztuk a fejünket.

-Brad!-mondta.

-Az unokatesótok?-tátottam el a szám.- Ú, hát ez tényleg családi vállalkozás.

-Szerintem tetszenél neki!-lökött oldalba Nick.  Az a sunyi nézése… Kiborít.

-Nick, menj a sunyiba azzal a sunyi nézéseddel együtt, szerintem a hozzád hasonló sunyik is élveznék a sunyiságos társaságodat!-mondtam.

-Köszi!-nevetett.Éreztem, hogy valami rám cseppen.

-Esik az eső.-jelentettem ki.

-Dehogy esik! Hallucinálsz!-mondta Joe.

-Lehet…-értett egyet Kev.

-Esetleg valami olyan gombát ettél meg, amit nem kellett volna?!-nevetett Nick. Szúrósan néztem Nickre. Megint rám esett egy csepp.

-Gyerekek, itt 2 percen belül akkora eső lesz….-mondtam. És kinek lett igaza? NEKEM. Futásnak eredtem és hazahúztam. A fiúknak ma koncertjük lesz. Gyorsan lezuhanyoztam, ám éreztem, hogy fáj nagyon a fejem és a torkom is, kapar, meg sem bírok szinte szólalni. Tettem egy sálat a nyakamra, befeküdtem pizsamába, az ágyba, és hívtam Nicket. Felvette.

-Hello!-szóltam bele rekedten.

-Szia, ugye te Sam vagy és nem a félkarú rabló!-nevetett.

-Sam vagyok! És bocsi, de nem tudok elmenni a koncertre. Remélem, azért meglesztek nélkülem.

-Jó, sajnálom, gyógyulj, és majd meglátogatlak!- mondta.

-Oksi, de siess! Pápá.-gyorsan letettem szóval el sem tudott köszönni.

Aludtam, majd arra ébredtem, hogy Nick egy „Gyógyulj meg!” macit nyom a képembe.

-Ó, köszi!-mondtam és megfogtam a macit.

-Hoztam még valamit!-azzal elővett még egy koncertről megmaradt pólót, amin az ő arca volt.

-Pff. Kösz Nick, te aztán gondoskodsz róla, hogy el ne felejtselek.-mondtam.

-Tudom…- tette a tarkójára a kezét.- Remélem hamar rendbe jössz kis Mandarin!-nevetett.

-Jaaj, nem unod még, már 5 éves korod óta ezt mondod!-akadtam ki.

-Nem, és szeretlek így hívni!

-Te meg olyan voltál kicsinek, mint egy Miki egér. Szóval kis Miki egerem had adjam át a bacikat egy jó nagy öleléssel!-mondtam. Feküdtem, Nick ült az ágyam szélén és odahajolt hozzám és megölelt. De épp ekkor anya bejött egy tányérforró teával. Rögtön szétugrottunk, de anya pont látta, amit kellett. Gyorsan letette.

-Ö hát én nem is zavarnék tovább.-mondtam zavarban, nem tudja hova nézzen, s hova ne. Gyorsan elhúzott és becsukta az ajtót.  Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

-Á, most már mindenki azt hiszi, hogy járunk!-mondta Nick.

-Szerintem anyunak egy perc se kell, és már hívja Denise-t.

-Tuti, de ha megint rámszálnak…-mondta.- Á, anyám is kikérdezett, hogy mit érzek irántad.-mondtam.

-Igen? És, mit?-nevetett.

-Most komolyan növeljem az egódat?!-mosolygott és közben bólogatott.- Őszintén szólva, nagyon szeretlek, olyan aranyos kisfiús vagy, tudom, hogy ma holnap már 17 leszel, de akkor is…nekem kisfiú maradtál.-mondtam és megöleltem.- Köszönöm.-suttogta a fülembe. Ültünk az ágyon, öleltük egymást é egy ismeretlen dallamot kezdett el dúdolgatni a fülembe. Szép volt, de nem tudtam, honnan van ez. Mikor elengedtük egymást megkérdeztem

.-Ez honnan van?

-Nem tudom, most jutott eszembe és gondoltam te leszel az első, aki hallja!-mosolygott.

-Óóó, köszönöm a nagy megtiszteltetést.-nevettem. Közben rápillantottam a faliórára és láttam mennyi az idő. Fél 11.

-Nick, nem kéne menned?-kérdeztem.- De azt hiszem ideje, majd még jövök, szia, gyógyulgass!-integetett nekem. Ú biztos furán néz majd rá anyu! Szegény… ×D

Ahogy Nick elhagyta a házat anyu berontott a szobába és, mint egy kíváncsi tinédzser válaszra várt.

-Na szóval, mi volt?-anya nagyon izgatott volt.

-Pápá anya, aludni akarok!-és a fejemre húztam a takarót.

-Jó, ha nem hát nem!-azzal kiment a szobámból.

Egy pár napig betegeskedtem, de a szenvedést nem részletezném…

Aztán eljött a nap….

Samantha vagyok, 16 éves. Először is elmesélem, hogy is kezdődött minden.  1992. szeptember 16.-án (köszi Nóri XD ) Anyukám (Brenda) akkor még igencsak fiatal nő volt, kinek gyönyörű alakját, most áldott állapota takarta el. A kis Sam lakott anyukája pocakjában. Egy New Jersey kis kórház szülészeti osztályán, egy másik leendő anyukával volt egy szobába. Denise-nek hívták. Már volt 2 fia, Kevin és Joe. Nagyon jól összebarátkoztak. Denise férje Mr. Jonas tiszteletes volt, és azóta minden vasárnap templomba jártunk. Szeptember 16. fülledt még igen csak nyárra hasonlító idő volt. Ekkor délfelé, Denisenek és Anyukámnak Brendának, szinte egyszerre indultak meg a fájásai. Ekkor sietett a lány édesapja a kórházba, de sajnos autó balesetet szenvedett és rögtön meghalt. Lánynak apa nélkül kell felnőnie, még az előtt, hogy láthatta volna. Pár óra múlva megszületett a két gyermek egészségesen. A fiú alig 8 perccel idősebb a lánynál. A kisleány Samantha lett, vagyis én, a legény pedig egy újabb Jonas fiú, Nick.  Az egész családnak nehezen sikerült feldolgoznia ezt a nagy traumát.

… 4 évvel később…

- Anyaaa!! Én nem akarom elmondani!! Mérges lesz rám Mr. Jonas.- hisztiztem.

- De, el kell mondanod, hogy te gyújtottad fel a függönyt!- bólogatott anya nagyokat és letérdelt elém. - Ha elmondod az igazat, nem lesz baj, a tiszteletes tudja, hogy véletlen volt!- mondta anya nyugtató hangján, s megigazította a ruhám, mi előtt elindulunk a templomba.

-Rendben!- belenyugodtam sorsomba. Már egy ideje utaztunk a kocsiba mikor eszembe jutott valami.

-Anya! Te honnan ismered a pap bácsit?-érdeklődtem, s kicsit előrébb húzódtam a gyerekülésben.

-Hát, mikor téged vártalak akkor az ő felesége is velem volt egyszobába. Nagyon jóba lettünk, sőt, még a fiával is egyszerre születtél!-mondta anya büszkén.

.Jó, jó. De hát mire vártál??-kérdeztem, mert ezt a részét nem értettem. Anya hangos kacagásba kezdett.

-Hát téged vártalak, hogy megszüless!-még mindig nevetett.

-És a fiú most hol van, hogy hívják?-kérdeztem.

-Édesem, nem tudom hol van, biztos ott lesz a misén. Nick lett a neve és 8 perccel idősebb nálad.

-Áhhá, szóval még ugyanazon a napon is születtünk!! Ezt ki kell nyomozni!-dörzsölgettem a kezem, ja igen, ilyenkor a nagy magánnyomozói karrierem építgettem XD. Anya egyet halkan nevetett.

Mikor megérkeztünk, leültünk valahova közepére. Átlagos volt a mise. Arról beszéltek, hogy minden ember egyenlő, akár fekete, akár fehér, akár kínai ugyanannyit ér.

Vége lett és anya Mr. Jonas elé terelt. Megbökte a hátam.

-Tudja…Tiszteletes…Én csak az azért jöttem, hogy elmondjam. Én gyújtottam meg véletlenül a templomi függönyt. Tudom hogy nagyon veszélyes és, a templom is leéghetett volna és bárkinek baja lehetett volna.-sütöttem le a szemem

-Igen, ez nem volt jó ötlet. De, látom belátod, hogy hibáztál ezért nem haragszom. De legközelebb légy óvatosabb.  Ne aggódj, lényeg, hogy csak a függöny égett le. Úgy is régi volt, ha nem gyullad meg sose cseréljük le és akkor mindig ez az öreg függöny marad itt.-mosolygott rám biztatóan a tiszteletes, s kezét a vállamra tette.

-Köszönöm!-feleltem ragyogó szemekkel.

-És remélem eljönnek a pénteken tartandó kis templomi lakomára. Várjuk szeretettel magukat!-mondta kedvesen a pap.

-Rendben, köszönnyűk és most megyünk, viszlát!- Csókolom!-köszöntünk el anyával. Kevin visszaintett.  Elmentünk erre a vacsorára. Megismertem a Jonas fiúkat. Azóta szoros barátságot kötöttünk. Még aznap felmentünk a templom padlására, ahol rátaláltunk egy hatalmas és vastag könyvre. Nem volt benne írás, csak üres lapok. Megkérdeztük Jonas papát, hogy elvihetjük-e. Megengedte és azóta, ha van kedvünk, ide beleírjuk aznapi közös élményeinket. Persze ilyenkor még csak Kev tudott írni.

…13 éves korom körül…

Minden Jonas fiú tisztaságot fogadott. Nekem is tetszett az ötlet és anyukám is helyeselte. Mi Nickel egyszerre tettük meg ezt a fontos döntést. Elmentünk az egyik erdő kis forrásához és ott gyűrűinket belemártottuk a friss vízbe. Amint megszárad a gyűrű életbe lép a fogadalom. Mi ezt nem Istennek fogadtuk meg, hanem saját magunknak és egymásnak. Hiszen legjobb barátok voltunk 4 éves korunk óta. Azóta sülve főve együtt voltunk. Mindent együtt csináltunk.  Még a betegséget is együtt szenvedtük végig. Persze ilyenkor derült ki Nick cukorbetegsége. Ezt sajnos nem tudtuk együtt csinálni. Ezt csak ő érezte és ilyenkor volt szüksége igazi barátokra. Mindig mellette álltunk. Átsegítettük ezen a nehéz időszakon.

…És most…

Egy kisebb családi házban laktunk, pár házzal Jonasék mellett.  Anyukám egyedül nevelt. Nem volt sok pénzünk. Anyukám egy helyi lapnak a szerkesztője. Nem fizettek neki annyira jól. De ekkor kapott egy jobb ajánlatot. A fiúk sajtósának kérték fel. Aki nyilatkozik helyettük, ha kell, és aki megszervezi az interjúkat. Ez azt jelentette, hogy minden turnén velük kellett menni és nekem is. Végül is buli volt az egész.  Fergeteges volt minden koncerten ott lenni és az első sorból éljenezni nekik. De most, el kell költöznünk Los Angelesbe. Hogy miért?  Mert Jonasék is oda mennek, egy azért mert ott van anyu állása, kettő nem bírnám ki ezek a dilinyósak nélkül.

Ekkor a nagy álmodozásom közepette kopognak.

-Tessék?!-mondtam unottan.

-Ó, anyukád azt mondta, hozzam le a cuccaid. Összepakoltál?-kérdezte Nick.

-Igen!-mondtam durcásan. Leültem az ágyra és felhúztam a térdeimet. Nick odasétált hozzám és leült mellém.

-Hé, Sam! Ne aggódj, minden rendbe lesz! Ott is jól fogod magad érezni.-megsimogatta a hátam. Jól esett, hogy ilyen megértő.

-Tudom…De olyan sok emlék köt ide….-mondtam nagyon szomorúan.- De, legalább ti is jöttök!-mondtam kicsit felderültebb arccal.

-Hát persze, mi mindig ott leszünk ha kell, és akkor is ha nem kell!-mondta és rémkacsintott. Ölelésre tárta karját és jó szorosan összezárta.

-Jajj! Annyira szeretlek titeket! Sőt…Immádlak!-mondtam nevetve. Éreztem, hogy Nick is mosolyra húzza a száját.

-Ajánlom is!-modta sunyin. Hátradöntött és szépen elhelyezkedett rajtam. Még mindig öleltük egymást.

-Nick, őszinte leszek!....BAROMI NEHÉZ VAGY!-nyögdécseltem.- Mi lenne ha csrélnénk, esetleg én feküdnék rád?! Nem vagyok olyan nagy medve, mint te!-mondtam, erre még jobban rám tehénkedett.- Csak úgy kérdezem, kényelmes?

-Persze!-mondta halál nyugodtan. Ekkor bejött Kev.  Furcsán nézett ránk, de mikor meghallotta segélyt kérő nyögésem megszólalt.

-Nick! Légy szíves szállj szegény Samről!-mondta Kev, s megfogta Nick kezét és lerángatta rólam.

-Kösz Kevin életmentő vagy, h nem jössz palacsinta leszek akit egy vízi ló nyomott össze.-mondtam lihegve. Ő elégedetten mosolygott.

-Jól, azért annyira nem fájhatott!-fintorgott Nick.- Azzal kiengesztellek, ha leviszem a bőröndöket?

-Igen, talán… De kérek puszit is, méghozzá gyógypuszit!- néztem boci szemekkel. Odajött és egy hatalmas cuppanósat nyomott az arcomra. Mosolyogtam. Ő felkapta az egyik nagy bőröndöt én meg egy kisebbet. Meg mentünk 2 kört. Bepakoltuk a buszba a csomagokat és IRÁNY LOS ANGELES!! WUHHUU